ÉRV-S SIKER A XI. ORSZÁGOS VÍZIKÖZMŰ SZERELŐVERSENYEN

Az egri Hotel Flóra, valamint a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok adott otthontszeptember 29-30. között a XI. Országos Víziközmű Szerelőversenynek, mely eseményen kimagasló eredményt ért el a Társaságunkat képviselő, remek szakemberekből álló csapat.

A menedzsment döntése alapján az ÉRV ZRt. is képviseltette magát a víziközmű-szolgáltatók szerelőinek országos megmérettetésén, hiszen a működési terület szempontjából három megyét lefedő cég vezetése bízik a szakembereinek elméleti és gyakorlati tudásában. A Molnár István, Zupkó Károly és Kerepesi Attila kollégánkból álló ÉRV-s csapat, meghálálva az előzetes bizalmat, dobogós eredménnyel öregbítette cégünk hírnevét.

A verseny első napján az ivóvíz-hálózatszerelés gyakorlati feladatainak megoldására került sor a sportcsarnokban. A harmincegy csapat az ivóvíz bekötésénél alkalmazott technika és a vízszivattyúzás feladataiban mérte össze a tudását. 
A kiemelt szponzorcégek termékeiből a Heves Megyei Vízmű Zrt. állított össze több, maximum 10 perces szerelési feladatot, amelyet külön-külön előre megadott szempontok alapján értékeltek a pontozó bírók.

A szerelés, a korábbi évek gyakorlatától eltérően, száraz körülmények között, víz felhasználása nélkül történt, míg a csapatok csoportbeosztását sorsolás útján döntötték el. Kizárólag a csapat ügyessége, gyorsasága és a szerelési technológia szakszerű alkalmazása számított, a felhasznált idő függvényében. 

A verseny második napja az ivóvízzel kapcsolatos elméleti teszt kitöltésével kezdődött. A feladatok megoldásához vízhálózat-szerelői tapasztalatra, valamint az ehhez kapcsolódó fontosabb jogi, munkavédelmi, környezetvédelmi és fogyasztói tájékoztatási ismeretekre volt szüksége a versenyzőknek. Az elméleti tesztfeladatok kitöltése után kezdődtek a szponzori előadások, majd az ehhez kapcsolódó kérdésekre kellett helyesen válaszolnia a csapatoknak.

Az eredményhirdetésen Habis László polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Nagy Edit, a MAVÍZ főtitkára, illetve a versenybizottság elnöke, Várszegi Csaba beszéde következett. Végezetül Dr. Bánhidy Péter a HMV Zrt. vezérigazgatójának részvételével az ünnepélyes díjátadás következett.

Társaságunk csapatának tagjai, Pintér János termelésvezető irányításával már jóval a verseny előtt megkezdték a lelkiismeretes felkészülést. Rendszeresen, a napi munkájuk mellett, szabadidejüket sem kímélve készültek a kétnapos megmérettetésre. Ez az áldozatos munka igencsak gyümölcsözőnek bizonyult.

Csapatunk a gyakorlati feladatok teljesítése után, a szerzett pontok alapján az első napot a 7. hellyel zárta. A második nap végén azonban, egy nagyszerű hajrát produkálva, a dobogó harmadik fokára állhattak fel fiaink.

Ritter Géza vezérigazgató úr elismeréssel nyugtázta, hogy az ÉRV ZRt. csapata dobogós helyezést ért el a szakma egyik legrangosabb versenyén. Bizodalmát fejezte ki abban, hogy a megmérettetés erősíti a szakemberek elkötelezettségét és hozzájárul a fogyasztók elégedettségéhez is.

A menedzsment tagjait és a kollektívát büszkeséggel tölti el, hogy a tíz évvel ezelőtt induló verseny győztes ÉRV –s csapatának nyomdokaiba lépve, ismét nagyszerű sikert könyvelhetett el cégünk küldöttsége a rangos szakmai eseményen.