SPORTNAP A VELENCEI-TÓNÁL

2006. június 22-24 között került megrendezésre a Nemzetközi Vízügyi Sportnap - három vízműves társaság -, a Besztercebányai Vízművek, a Szegedi Vízművek ZRt. és az ÉRV ZRt. részvételével.

 A színvonalas sporteseményt idén a Szegedi Vízmű rendezte, melynek helyszíne a Velencei tó partján, Gárdonyban volt.

 A Szegedi Vízmű sikeresen szerepelt házigazdaként. A vendégül látott vizes cégek sportolói igényes rendezvény részesei lehettek. Ez alkalommal a hagyományos sportágak mellett kispályás labdarúgás, lábtenisz, dart’s, biliárd, tenisz, röplabda, horgászat, főzés versenyszámokban is kipróbálhatták magukat a Kollégák.

Társaságunk összesítésben a második helyen, de horgászatban, teniszben, és ügyességi váltóvetélkedőn kiemelkedően szerepelt és az első helyen végzett. Büszkék lehetünk csapatunkra, hogy minden sportágban képviseltette magát és megállta a helyét.