TÁJÉKOZTATÁS AZ IVÓVIZ MINŐSÉGÉRŐL

Tisztelt Fogyasztók! Mint Önök előtt is ismeretes, az elmúlt hónapok időjárási viszonyai katasztrofális helyzetet eredményeztek régiónkban. Az ÉRV ZRt. történetének eddigi legnagyobb mértékű árvízi védekezésére, és haváriás készültségére, valamint a munkavállalók sokszor ember feletti munkájára volt szükség ahhoz, hogy a szolgáltatás fenntartható legyen.

A Hernád rekord mértékű áradása következtében 2010. június 06-án Gesztelynél a gát átszakadt, és a Kelet-borsodi Ivóvíztermelési Divízió Csúcsvízművét, valamint a hozzá tartozó kútsort teljesen elöntötte a víz. A termelőtelepre 1,5-2 m mélységű víz tört be, a vízmű körül pedig több mint 10 millió m3 víz terült el. Ebből adódóan a vízmű termelését azonnal le kellett állítani.

Az előzőek szerinti okok miatt a Csúcsvízmű szolgáltatási területének megfelelő ivóvíz-ellátásához, a regionalitás előnyeit kihasználva a Társaságunk Sajóecsegi Vízművének irányából Miskolcra átadott vízmennyiséget kellett a MIVÍZ Kft-től átmenetileg visszavenni, melyet a MIVÍZ Kft. saját vízbázisaiból tudott csak biztosítani.

A MIVÍZ Kft. által termelt ivóvíz fogyasztására azonban abban az időszakban az ÁNTSZ korlátozása volt érvényben, mely szerint a vizet csak egy perces forralást követően lehetett fogyasztani.

Fogyasztóink kifogástalan minőségű ivóvízzel való ellátása és a szolgáltatás biztonságának fenntartása érdekében kollégáink éjjel-nappal dolgoztak azon, hogy Társaságunk Sajóládi Vízművét beindítsák.

A kutak üzembe vételéhez az ÁNTSZ is hozzájárult, azzal a kikötéssel, hogy amíg a hálózati mintavételi pontokon is legalább két egymást követő negatív vízminta eredményt nem tudunk bemutatni, addig az ivóvíz fogyasztás előtti forralását fenn kell tartani.

A Társaságunk által termelt ivóvíz hálózatba való juttatásával és a mintavételi eredmények rendelkezésre állásával folyamatosan tudtuk feloldani a vízforralási kötelezettséget, melyről a települések Önkormányzatait, valamint a társvízműveket és a nagyfogyasztókat folyamatosan értesítettük.

Jelen tájékoztató kiadásának időpontjában nincs olyan, a Kelet-borsodi Regionális Rendszerről ellátott település, ahol az ivóvíz, fogyasztás előtti forralási kötelezettsége fennállna.

Mivel Társaságunkhoz több olyan megkeresés is érkezett, amely az ivóvíz forralásával kapcsolatos érdeklődést tartalmazott, ezért fontosnak tartjuk ismételten megerősíteni, hogy a hálózati minták megfelelő bakteriológiai eredményei alapján, az ÁNTSZ engedélyének megfelelően az alábbi településeken, és társvízművi átadási pontokon is korlátozás nélkül fogyasztható az ivóvíz:

Alsódobsza
Alsózsolca Ipari zóna
Arnót
Belegrád
Berzék
Bőcs
Gesztely
Girincs
Hernádkak
Hernádnémeti
Felsőzsolca Ipari zóna
Kesznyéten
Kiscsécs
Köröm
Muhi
Ónod
Sajóhidvég
Sajólád
Sajópálfala
Sajópetri
Sajósenye
Sajóvámos
Sóstófalva
Újcsanálos
Újharangod

Borsodvíz Kft.: Alsózsolca, Onga

Szikszó Víz Kft.: Szikszó

Társaságunk a károk ellenére továbbra is elsődleges feladatként kezeli a tulajdonosi elvárások teljesítését, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy a működés hatékonyságát javítva, eredményes és kiváló színvonalú víziközmű-szolgáltatást nyújtsunk Fogyasztóink elégedettségét növelve.

A vészhelyzettel összefüggő fogyasztói kellemetlenségekért ezúton is szíves elnézésüket kérjük, bízva abban, hogy szolgáltatásainkkal való elégedettségük a jövőben is tovább növekszik.